Az online társkeresés elkezdése

2020. november 23. 15:40 - Magányos Farkas_

Bizonyos kor felett az online társkeresés (mellesleg bármilyen társkeresés) már nem olyan egyszerű dolog: eleve az életkor feltüntetése 40 felett riasztóan hat a fiatalokra és kevesebb is azoknak a hölgyeknek a száma, akik egyáltalán szóba jöhetnek a középkorú férfiak számára. 

Ma, naplóm legelső napján megkezdtem az ismerkedés az internetes társkereső oldalakkal. Ami rögtön meglepett, hogy saját keresési módszeremmel is 46 db társ-, partner-, és kapcsolat kereső oldalt találtam. Ez rengeteg és nagyon nehéz előre tudni, hogy melyik milyen korosztály számára jó, illetve, hogy melyik fókuszál a szimpla alkalmi afférok összehozására és melyik a tartós kapcsolatokra. Ezen a téren is rövid kutatást végezve arra jutottam, hogy a középkorúaknak is esélyt adó, illetve a komolyabb szándékokat is előtérbe helyező oldalak száma inkább 10 alatt van (természetesen most a magyar nyelvű felületekkel foglalkozva).

online_kereses.jpg

Kép forrása: statisticbrain.com

Aztán ott van még az ingyenesség, kontra fizetés kérdése is, mely ugyancsak nem mindegy, hiszen a fizetős oldalaknál valamivel több szolgáltatást kapunk (ami mondjuk nem feltétlenül biztos, hogy egyenes arányban áll a sikerességgel). Itt előjön annak a felvetése is, hogy a jobban látogatott oldalak (vagyis a nagyobb napi, heti vagy havi látogató-számmal "villogó" honlapok) hatványozottan nagyobb esélyt nyújtanak e számunkra egy működő kapcsolat kialakítására. A leglátogatottabb felületek egyébként: randivonal.hu, love.hu, tarskereso.ctk.hu, parom.hu, elittars.hu, csajokespasik.hu, paratlan.hu, elsotalalkozas.hu, origorandi.hu, randik.hu, puncs.hu, lovebox.hu, de elég jól teljesít még a Tinder is (afféle villám-ismerkedések "nyélbeütésében").

Ha túllépünk ezeken a kérdéseken és kiválasztunk néhány társkereső felületet, következik a profil kialakításának talánya: milyen legyen, milyen képeket tegyünk fel, mennyit áruljunk el önmagunkról, milyen stílust kövessünk? Tanulmányozva az egyes társkereső felületek profiljait 3 irány körvonalazódik: 1.a szexuális vágykeltést célzó képek (férfiaknál, félmeztelen, lányoknál dekoltázsos, csücsörítős fotók), 2.lazulós képek 3.igénytelen fotók (rosszul beállított képek, igénytelen hátterű, lejmolt ruhájú megjelenések ... stb). Ezek a leggyakoribbak, de akad még néhány egyéb típus is (hivataloskodó, kiöltözős, csoportképes ... stb, stb).

A fotókkal kapcsolatban a lényegi kérdés (legalábbis részemről): ha komoly kapcsolatra vágyunk, milyen fotókkal kísérletezzünk? Persze erre is az "éles bevetés" adja majd meg a választ és ígérem visszatérek még tapasztalataimra (itt, ezen a felületen). Kiindulópontnak egyelőre a visszafogott lazaságot választom: jól öltözötten, de lazán, mosolyogva "tündöklöm" képeimen [meglátjuk bejön e :)]

A leginkább látogatott társkereső oldalak:

tarkereso_oldalak.jpg

Forrás: www.ite.hu

Ami a szöveges megjelenést illeti: úgy tűnik, hogy sem a hosszú, sem a túl rövid nem szerencsés: az aranyközepet érdemes megcélozni, ami nem könnyű, valljuk meg. Ha sokat árulsz el magadról, nehéz később miről "beszélgetni" és feltűnősködőnek tűnsz, ha meg keveset, akkor fantáziátlannak és passzívnak látszol (vagy olyannak, akinek nincs szókincse).

Zárásul oda érkezünk, ahonnan kiindultunk: nehéz "műfaj" a neten párt keresni, de úgy tűnik mégis több esélyt ad a hagyományos módszerekhez képest, főleg, ha kevés a szabadidőnk és helyzetünkből adódóan (főleg így járvány idején) nem tudunk sűrűn kimozdulni sem otthonunkból.  

***

keresonaplo_alsolec.jpg

58 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://keresonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr1616296396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csabesz99 2020.11.24. 13:22:44

A randivonal, origórandi, titkosrandi egymás tükrözése. Sajnos most már minden oldalra ráfogható hogy az adminok kamu profilokat hoznak létre, társkeresőket megnézik többször, érdeklődést mutatnak, csak azért hogyha válaszolni akar valaki befizesse az havi díjat, persze az addig érdeklődők eltűnnek, nem válaszolnak! Nem kevés pénzt összeszednek a befizetésekből.
A taglétszám semmit nem jelent, sokan nincsenek már az oldalon, de a profiljuk maradt, néhol körülményes törölnie magát a tagnak. A listán a tízen túliakat már nem is érdemes nézni.
Egyébként a netes társkeresés maga a halál!

Recensens 2020.11.24. 13:46:19

@Csabesz99: Hány százalék az adminok által feltett kamu-profil?

steery 2020.11.24. 13:59:37

A 40 felettiek talán azért találnak nehezen társat maguknak, mert az emberek különböző tempóban öregszenek. Van, aki 40-50 évesen még 20-30 éves állapotban van, mások 40-50 éves állapotban, megint mások 50-60 éves állapotban. És erről nem lehet levélben, kép alapján meggyőződni. Az életkor sovinizmus nagyon erős az emberekben. Kb. mindenki magánál fiatalabbat akar, ami nyilvánvaló képtelenség.

Aztán ott a másik dolog: a kínálat és kereslet viszonya. Mivel óriási az emberkínálat a társkeresőkön, mindenki bőven válogathat, ezért a legjobbakat akarja kiválasztani. Az eredmény: a legjobbnak tűnő hirdetőkre százan, ezren ugranak rá, majd ezek közül csak néhány ér el eredményt, a többiek buknak. Ha sokszor nekifutnak a legjobbaknál és mindig kudarcot vallanak, belefáradnak az egészbe és a kevésbé jónak tűnőkkel már nem is próbálkoznak. Vagyis túl magasra teszik a lécet.

Csabesz99 2020.11.24. 15:31:16

@Inceptio: Százalékot nem tudok, nem tudom mennyi a napi, heti rendszeres belépő, de 10 évet átfogó merítésben, pl. 40-50 év között, néhány biztosan van. De ez csak a "minőségibb" társkeresőknél van így, a gagyiknál, netán a gyors randival kecsegtető oldalakon, ;) sokkal több,

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2020.11.24. 17:46:45

Párt nem keresni kell.

A keresés mint olyan megöli annak a lehetőségét, hogy valakinek valamit, valami kis hibát megbocsáss. Egyszerűen így tűnik okosabbnak, de közben elveszik valami, leginkább az, hogy ezt a játékot nem észből kell játszani. Az érzékek kiiktatása nem tesz túl jót a romantikának. Néha egy nő illata, a hangja, az önkéntelen kuncogása felülír plusz öt kilót vagy évet; egy férfi testtartása, fellépése meg némi kopaszodást vagy pocakot. Mindezektől - kb. amiért megéri szerelmesnek lenni - fosztja meg magát az ember a neten.

Nem is beszélve a hangulatokról... csomószor csak arról van szó, hogy az ember olyan hangulatba kerül, mondjuk egy fergeteges buliban, vagy valami húzós veszélyhelyzetben, vagy valami adrenalinlöketes kalandban, hogy szívesen lökne ő is párat azzal, aki éppen kéznél van... függetlenül attól, hogy az adott illető ideális-e, mert legtöbbször nem az. Emiatt alapból szűk a mozgástér, az emberek netes toleranciája. Tök más dolgok férnek bele egy hajós bulin, ahol mindenki fürdőruhában van, nedves a bőre, dobol a fülében a fiatalság vére, ritmusos locsogással himbálózik a hajó, és vodkás trópusi gyümölcsök illatát árasztja a kabin; meg egy metrón vagy kanapén, ahol nézegeted Józsit meg Jolánt, hogy megfelelően be tud-e izgatni tizenkét sorral.

Infamous 2020.11.24. 18:42:46

@Puerto Prince: ezzel a stílussal tarolnál a társkeresőn és ezt a lehető legkomolyabban mondom.

lobaszopiatej 2020.11.24. 19:23:09

@Puerto Prince:
metrón nem tudod kiverni a 12 sorra.

Történelemtanár_ 2020.11.24. 19:24:20

Végül is melyik a legjobb társkereső oldal?

Solo_ 2020.11.24. 19:40:58

Vajon lehetséges az interneten, a különböző társkeresőkön olyan nőt találni, akivel működik a dolog? Kémia és a szellemi kapcsolat is? Aktuális az én számomra is a kérdés. De választ nem tudok még rá.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2020.11.24. 21:05:05

@Infamous: már nem aktuális, meg nem is hiszem, hogy így lenne, mert a nyugati nők általában nem nagyon tolerálják az egyéb tulajdonságaimat, pl. alacsony vagyok, nincs agresszív fellépésem és egész nap a szexen meg olykor a hajózáson jár az eszem. A legtöbb magyar nőnek semmit sem mond, hogy Sea Ray, Fairline, Bayliner, Bavaria vagy Princess, márpedig engem ilyesmik érdekelnek, meg mitudomén, hogy szeretném behajózni a Seven Seast, meg hogy milyen tetkókat akarok, pl. amit jövőre tervezek elérni, az a Golden Dragon. Szexről pedig online lehet csak beszélgetni, élőben a legtöbben arcoskodnak vagy szendék :)

moonlight777 2020.11.24. 21:57:25

Most a járvány idején a társkeresés esélyessége majdhogynem egyenlő a nullával.... jól megszívja most egy jó nagy generáció, évekre visszavetheti az embereket a szorosabb kapcsolat kialakulásában, nem beszélve a családalapításról... és ki tudja még hol a vége....

V.János78 2020.11.25. 00:24:49

Én 15 éve hiába keresek társat, eddig már kb 4000(!) nő utasított el a társkeresőkön, 95%-uk válaszra sem méltat...Pedig egy kedves, nyugodt, sokak szerint jó humorú, ELTE-diplomás pasi vagyok, szerető társ lehetnék. Így az évek alatt egyre mélyebb depresszióba süllyedtem, bezárkóztam, fölöslegesnek, értéktelennek érzem magam. Elvették a jövőképemet, a reményt, hogy valaha nekem is lesz társam, családom... Mikor anno belevágtam, nem gondoltam volna, hogy életem egyik legnagyobb hibáját követem el, és az évek alatt teljesen tönkretette az önértékelésemet ez a rengeteg elutasítás. Átlagos, vagy annál rosszabb külsővel teljesen esélytelen a netes társkeresés, de mivel élőben sincs lehetőség ismerkedni (ez már a világjárvány előtt is így volt, most meg már pláne), így ez egy kényszerű társkeresési forma a magányosoknak, egy zsákutca, ahonnan nincs kiút. Valóban igaz, hogy rengeteg a kamu női profil, amiket az oldalak üzemeltetői kreálnak, hogy sokakat VIP-előfizetésre csábítsanak. Ki tudja, hány ilyen nem létező nőnek írtam már...A valós nők zöme meg semmi komolyat nem akar, csak önbizalomnövelésként kíváncsi, mennyire népszerű, milyen sok férfi bombázza levelekkel...

moonlight777 2020.11.25. 01:35:57

@V.János78: "Átlagos, vagy annál rosszabb külsővel teljesen esélytelen a netes társkeresés, " erről a nők is így vélekednek, mármint a saját esélyeikről.... mert mindenki Adoniszt, vagy cicababát akar.... a realitás meg egészen már...

Cpt. Flint 2020.11.25. 07:45:03

Sok sikert!

Én 4 évvel ezelőtt (akkor 49 voltam) az Elittárson találtam meg a jelenlegi feleségemet, aki pontosan olyan, amilyen társra egész életemben vágytam.
Az Elittárson fizetni kellett ahhoz, hogy normálisan lehessen használni a felületet. Én ott fake profilokkal nemigen találkoztam, bár volt, aki nem válaszolt a megkeresésre.
Az láttam, hogy a nők egy része nagyon komolyan rákészült a netes társkresésre. Direkt erre a célra "portfóliót" készített, azaz műtermi fotósorozatot.
Esetenként érdekes volt, hogy lehetett látni a fotókon a vízjelet, hogy másik társkeresőre is feltették. Itt nem tudom, mire gondoljak: a másik társkeresőre feltett képeket töltötte le, és újra fel erre, vagy lopott képek voltak valaki másról valós személy által feltéve, vagy a randioldal csinált mégiscsak fake profilt lopott képekkel...

Kissé drágállottam az előfizetést, ráadásul ugye megadod a kártyádat és utána automatikusan vonják már az összeget havonta, szóval oda kell figyelni és időben lemondani, ha nem akarod már fizetni. Ha lemondás nélkül letiltod a levonásukat, akkor jön a felszólítás, ügyvéddel fenyegetés. Mivel a cég tudtommal német, nem tudom, hogy ténylegesen szórakoznának-e párezres behajtással Magyarországon.
Amit én ott észleltem mint szolgáltatói negatívumot, az az volt, hogy pl. beállítottam a távolságszűrőt talán 100 km-re, és ennek ellenére több száz km-re levő partnereket is ajánlott.
Ez speciel végül marha nagy szerencse volt, mert a feleségem 300 km-re lakott...
Utólag elemezve az is nagyon okos dolog volt, hogy a korhatárt a sajátom fölé is engedtem még pár évvel.

Én nem gondolom, hogy a netes társkeresés valami szégyenletes, megvetendő, bűnös, vagy ostoba dolog lenne. Nagyon sok ember van szerintem, akinek nincs kellő alkalma, lehetősége lehetséges társakkal találkozni. Egy kis munkahelyen dolgozik, vidéken él, hol ismerkedjen? Nincs már diszkó, nincsenek normális szórakozóhelyek, egyébként is, 40 felett se ideje, se kedve elmenni már ilyenekbe az embernek, ki is néznék kb. (Mo-on). Könyvtárban, moziban, színházban nem lehet ismerkedni sztem. Sokan egyébként is félénkek, sokkal szívesebben teszik meg az első lépéseket távolból, írásban. Kisebb a kockázat, a kínos helyzetek veszélye. Egy írásbeli választ nyugodtan meg lehet fogalmazni, van rá idő. Aki szóban esetleg nem a frappáns visszavágások mestere, írásban többet mutathat magából.
Szerintem nem lehet azt mondani, hogy csak defektes emberek keresnek neten társat. Két házasság után, több gyerekes apaként adtam a fejem erre. Úgy, hogy nem én hagytam el a feleségeimet, és nem is csaltam meg őket.

Szerintem a társkeresésben (mindegy, hogy netes-e, vagy sem) az az alapvető feltétel, hogy baromira ismerned kell már önmagad és baromira őszintének is kell lenned magaddal. (Már ha hosszú távú, azaz voltaképp végleges kapcsolatot keresel.) Szóval amennyire lehet, pontosan tudnod kell, hogy milyen társat szeretnél, beleértve a külsőt is. Tudom, hogy nem trendi, ha valaki NEM bulizós, utazós, bevállalós... de igenis be kell vallanod magadnak, ha az időd nagy részében inkább otthon ülnél, főzőcskéznél, olvasnál, tévéznél, kártyáznál a pároddal. Ha magadnak sem vallod be, és nem ehhez illő társat választasz, az biztos kudarc. Ugyanez van a külsőségekben. Ha csak egy kis dolog is olyan, hogy az első pillanattól kezdve zavar; ha már eleve azt kell mondogatnod magadnak, hogy "jól van, nem baj, majd megszokom, vagy megváltozik"; akkor szinte biztos, hogy később ez a probléma folyton ott fog motoszkálni, rossz érzéseket fog kelteni, végül óriásira fog nőni és konfliktust, szakítást, hűtlenséget okoz. Senki NEM FOG megváltozni, NEM is TUDOD megváltoztatni és SOHA NEM FOGOD elfogadni, ami nem tetszik, amit nem szeretsz.
Nyilvánvalóan a MÁSIKNAK is ugyanígy tudnia kell, hogy mit szeretne, mit vár.
Nagyon sokan mondják, hoyg a külső nem (annyira) számít, a belső értékek a fontosak. Szerintem ez hazugság. Ha valaki külsőre nem tetszik (akár csak egy szempontból), az mindig zavarni fog, mindig rosszul fogod magad érezni miatta. Olyan lesz, mint a példázatban a kis darab szar a lakomára terített asztalon. Amit én látok, az az, hogy ha valaki maradéktalanul tetszett az elejétől fogva, és imádod, és ő is szeret, AKKOR már nem zavar, ha változik, öregszik; akkor is szépnek, vonzónak, szeretni valónak látod.

Cpt. Flint 2020.11.25. 09:01:11

Azt láttam, hogy a társkeresőn a pedagógusok és az eü. dolgozók felülreprezentáltnak tűntek.
agyon sokan nyomták ezt a "szeretek kirándulni, moziba, színházba, kiállításra, wellnessezni járni" általános szöveget. Plusz Coelho meg Müller Péter idézetek, óriási életbölcsességek, a netre már másfél milliárd ember által feltett mesterkélt, közhelyes "poénok".
Lehet, hogy ezek csak nekem nem jönnek be, szóval a saját véleményemet írom:
Szerintem ezeket a bemutatkozásban messziről kerülni kell. Tapasztalatom szerint aki ilyeneket ír, az pontosan az, aki nem tudja, hogy mit (kit) keres. Igen, persze, a "NAGY Ő"-t. Csak épp kb. se tudja, hogy az milyen lenne, és ami a legfőbb, hogy hogyan is élnének együtt 1, 2, 15 év múlva. "Legyen sportos, humoros, gyengéd, figyelmes, férfias..." Ez túró, kéremszépen.
40 felett aki sportos, az valszleg megszállott. (Vagy abból él.) Ha folyton futni, biciklizni jár, vagy a haverokkal focizni, konditerembe, az már a kapcsolatból eleve baromi sok fontos időt elvesz.
A humort nem elvárni kell, majd beszélgetés közben kiderül. És van 100 fajtája, lehet, hogy pont nem az van szegénynek, amit te szeretsz...
Én sok hónapot szenvedtem ezeken a semmitmondó bemutatkozásokon, lila ködön, őszintétlen, mesterkélt beszélgetéseken, amikből alig derült ki valami, azon, hogy a (finoman megfogalmazott) elvárásaimtól messze eltérő partnerek kerestek meg. Volt sértődés is, az elutasításnak senki sem örül, de van, aki kimondottan rosszul viseli.
A végén aztán bepöccentem, és a bemutatkozásban egészen konkrétan leírtam, hogy mit keresek:
Inkább vékony testalkat, kis mell, minimum 160 cm magasság, maximum 65 kiló testsúly, vékony boka, hosszú ujjak az esetem; műhaj, műszáj, műmell, műköröm és indiánfeketére festett haj kizáró ok. Felső fokú végzettség; reál előny.
Na, hát erre kaptam hideget-meleget. :D Voltak, akik humorosan fogták fel, de több hölgy csakis azért írt, hogy kioktasson arról, hogy mit képzelek, micsoda elvárások ezek, én sem vagyok Adonisz stb. :D
Életem párja meg úgy jelentkezett, hogy "én pont ilyen vagyok". És tényleg. :D
És a humorunk is pont egyformán idegesítő, és szeretünk otthon lenni, lustálkodva, vagy ténykedve, de nagyon sokat beszélgetve. És néha kirándulni egyet, de csak mértékkel. :D

Az tök egyértelmű, hogy még ha az ember eljutott is odáig, hogy teljesen tisztában van azzal, hogy mit szeretne, mit vár egy kapcsolattól, akkor is hihetetlen nagy szerencse kell hozzá, hogy pont rátaláljon arra a társra, aki ennek megfelel (és természetesen akinek ő ugyanennyire az "igazi").
Én nagyon sokat gondolkodtam a találkozásunkon. Rengeteg véletlen volt benne. Szerintem sokkal kisebb az esélye, mint egy lottó ötösnek.
Sokat mondogatjuk, hogy milyen klassz lett volna 20 évvel korábban találkoznunk, akkor lennének közös gyerekeink, és az egész életünk máshogy alakul, sokkal boldogabb lehetett volna. Közben én azért visszatekintve a régi önmagamra, ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Korábban egyszerűen én sem tudtam, hogy mit is akarok egy kapcsolattól. Saját személyiségem felfedezésével és kialakításával voltam elfoglalva, csomó dologban bizonytalan voltam, az akkori társaimra nem tudtam elegendő időt, türelmet, empátiát fordítani. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy jó vége lett volna annak, ha akkor találkozom a jelenlegi párommal, aki pedig most gyakorlatilag az életem értelme, a legfontosabb számomra.
Szóval a körülmények szinte hihetetlen együttállása kell ahhoz szerintem, hogy egy maradéktalanul boldog, életre szóló kapcsolat összejöjjön.
Nem akarok ezzel elkeseríteni senkit, mivel az esély nem nulla azért.

Önismeret, következetesség, őszinteség, türelem, makacsság, kitartás - ilyesmi, nem túl romantikus tulajdonságok kellenek ehhez a társkereséshez. És persze hogy amikor meglátod az illetőt, akkor "húúú...", szóval igenis legyen vonzás. A kudarcokhoz, elutasításokhoz meg sok-sok humor.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2020.11.25. 09:46:46

@Cpt. Flint: Ilyen alapon szerintem már akkor inkább menjen az ember egy profi házassági matchmakerhez, fizesse ki az X pénzt, és találjon értelmezhető partnert 1, max 2 éven belül. Nekem több ismerősöm is van, akik japán feleséget szerettek volna, és ott nagyon jó matchmaker irodák vannak, pl. a Glow konkrétan kurva jó, ismerem is a tulajt, az a fajta nő, akivel bármikor megiszol egy teát. Ráadásul nagy huncutok ezek, mert összedolgoznak a többi tanácsadóval, és ha van egy jó match, akkor átirányítják az ügyfelet. www.glowjp.com/ Persze most, hogy nincs nagyon lehetőség utazásra, ez eléggé felejtős Magyarországról, de biztos van ilyen Magyarországon vagy a környéken is. Ha nincs, valaki csinálja meg :D

Különben az is sokat mond, amit @V.János78: írt. 15 évig társat keresni, te jó ég; nem csoda, hogy elhasználódik közben az ember önbecsülése, ezt senki sem bírná.

Heptihopter 2020.11.25. 10:27:51

Yo doin it wrong. Kell egy személyautó, az remélem van már ennyi idősen. Elmész valami értelmesebb fotóshoz, csináltatsz pár képet. Összes randis internetes oldalt elfelejted, mert semmi értelmük. Tindert letöltöd, előfizetsz gold-ra, beállitod magad BP-re. Profilt felesleges kitölteni, csak azért érdemes hogy lássák hogy jó a helyesírásod. Pár nap után már látod kb milyen réteg kezd el lájkolni. Itt a lehetséges eredmények a követezők:
a) jól nézel ki - ezesetben a Tinder indításától kezdődő másfél-két órában kb 50 lájkod lesz, másnapra meg száz+.
b) átlagosan nézel ki - napi 5 lájk pár hétig, első napon még több mert új vagy, utána kb heti 5 lájk.

Kik közül választhatsz? Ha nagyon jól nézel ki, a lájkok 10-20%-a értelmes, jól kinéző hölgyektől érkezik, a maradék 80% a szerencsétlenek, nem attraktívak, valamifurabennük, félalkesz, műveletlen, túl idős, stb közül kerül ki. 40 évesen ne is reménykedj hogy gyerek nélküli nőt fogsz találni, főleg ha nem nézel ki jól, ennek az esélye kicsi.

Szóval átlag fériként is simán lehet találni a neten nőt, ha elfogadod hogy valószínűleg gyereke van, nem néz ki túl jól, valószínűleg veled egy idős, elhízott, nem is túl érdekes személyiség, egyszóval pont olyan mint te is vagy. Sokan ott rontják el, hogy bálkirálynőt keresnek miközben ők nem a szőke herceg. Sokan sírnak, hogy nem találnak párt a neten, pedig lehet, csak ugyanolyan lepukkantat mint ők. Élőben persze sokkal több, jobb, izgalmasabb esély lenne, de ahhoz ki kéne lépni a házból. Aki interneten akar társat keresni, gondolkodjon el, vajon egy George Clooney vagy Brad Pitt kaliberű pasi rászorulna-e hogy interneten szenvedjen? Nem, mert jár kel, elmegy kondiba, beül kávézóba, stb + van megjelenése, ruházata, stílusa és legfőképpen mersze élőben ismerkedni mosolyogni, stb. Egyébként ezt sem nehéz megvalósítani, stylist (ha nem értesz hozzá), párezer forintot rászánni értelmes ruhákra, fodrászra, plusz be lehet fizetni mindenféle társasutazásokra és ott ismerkedni (már amikor nincs covid), vagy elmenni koncertekre, pesten van ezermillió hely, lehet járni túrázni, rengeteg dércsípte milf jár túrázni.

A másik amit sokan elfelejtenek, hogy jobb egy kevésbé jól kinéző nő akivel el lehet lenni melegítőalsóban is, mint egy konzumnővel feszengeni állandóan, meg figyelni mindig hogy illendően viselkedjünk. Amit még sokan elfelejtenek, hogy attól, hogy képen valaki jól néz ki, élőben még lehet rohadnak a fogai, vagy ronda, csak jó volt a kép, vagy ami méginkább, pont ellenkezőleg szokott megtörténni, hogy képen valaki nem túl attraktív, de élőben meg 2 ponttal jobban néz ki, ez kb gyakoribb minthogy valaki képen jó és élőben gáz. Mindenképpen érdemes pár nap után beülni egy kávéra, még ha 40 km-et is kell érte autózni, legalább összeköti az ember egy bevásárlással, ikeázással, stb. Egy hétnél tovább nem érdemes senkivel bájcsevegni feleslegesen. A legtöbb nő arra panaszkodik, hogy a férfiak nagy része nem képes találkozni, kocsiba ülni és elmenni egy találkozóra.
Szóval aki nőt akar netről az simán kaphat, a saját szintjének megfelelőt bármikor. Más kérdés, hogy ez megfelel-e neki. A legtöbb esetben inkább az a baj, hogy túllövik az igényszintet.

Heptihopter 2020.11.25. 10:42:23

@V.János78: Kedves János!
Te ezt nagyon elbaltáztad. Sok emberre egyenesen káros az internetes társkeresés, lerombolja az önbizalmat, stb, tehát ugyanazok a tünetek jelentkeznek mint nálad is. Fura, hogy ezt 15 évig csináltad, nem csoda, hogy így nem fogsz sosem ezen a felületen partnert találni. Az a baj, hogy nagyon túlértékeled a nőket, és valószínűleg Te is a szinteden felül kutatgatsz. Pedig egy kis gömbülyű elhízott, nem túl okos anyuka is ugyanúgy le tud orálozni mint egy szép lány akibe első látásra beleszeretnél. A korosztályt is lődd nyugodtan 5 évvel a saját életkorod fölé. Hidd el, sokkal jobban jársz egy hétköznapi nővel, aki lehet kicsit idősebb, nem túl szép, de nincsenek is nagy elvárásai, csak az, hogy legyél normális, lehessen veled kirándulni, stb. Nem létezik, hogy 15 évig nem találtál párt. A társkeresőket pedig el kell felejteni, bőven elég a Tinder, egyetlen nőt se érdekel semmilyen leírás, levélke, profil, csak a fényképet nézik, ha tetszel neki, kb teljesen mindegy milyen blődségekről beszélsz neki, úgy is humorosnak fogja értékelni, ha nem tetszel neki akkor meg bármiről is beszélsz vagy írsz, akkor is le fog előbb utóbb pattintani. Szóval nem érdemes ebbe energiát feccölni. Tinderen legalább csak azzal kell beszélned aki legalább belájkolt.
Ha gagyik a fényképeid, keress egy jó fotóst aki internetes társkeresőkkel foglalkozik, frissíts ruhatárat, stb, esetleg fizess egy stylistnak. Nagyon sok múlik ezeken, és önbizalmat is növelik.
Amúgy meg vegyél egy Oculus Go-t, meg egy jó PC-t, fizess elő pár VR oldalra, és dugd meg virtuálisan a legjobb nőket amíg nem lesz egy igazi. Vagy ott van még a 3DXchat, ahol szintén rengeteg nőt lehet megkettyinteni virtuálisan. Ha már egyedül élsz, nincs akihez szólhatnál, építs ki virtuális háremet, így sokat tanulhatsz a nők lelkivilágáról, ráadásul nem számít mennyire nézel ki jól. Néha azt is kipróbálhatod, hogy kamu jópasi profillal dumálgatsz nőkkel, magadbazúgatod őket, közös maszti neten keresztül vagy telón, stb. Mindenképp kell neked az önbizalomnövelés, és hogy ha az életben nincs is barátnőd, ne mondj le a szexről, a virtuális örömök se rosszak, plusz kihúz a bajból, ha egy csajnak nem jössz be, de cserébe felrakod a VR szemüveget és reccsintesz egyet még aznap este valami fullos pasikálma pornószínésznőre. A prostizást nem javaslom kezdőként, egyrészt 90%-ban csalódást okozó élmény, másrészt drága, harmadrészt nem igazán ildomos csókolózni és hasonlók, ami szerintem hozzátartozik egy együttléthez.

Rolpent 2020.11.25. 10:56:48

@Csabesz99: gecire így van. Kamu az összes geci!

tomfree 2020.11.25. 11:12:25

Korábban nem volt szerencsém online társkereséshez, de idén a körülmények miatt megpróbáltam...hát pár hónap után lehozott az életről...mondjuk legalább sok tapasztalatot gyűjtöttem, másra az egész nem volt jó. De jók a hozzászólások, jót mulatok rajtuk. :-)

tomfree 2020.11.25. 11:16:56

@Heptihopter: "pont ellenkezőleg szokott megtörténni, hogy képen valaki nem túl attraktív, de élőben meg 2 ponttal jobban néz ki, ez kb gyakoribb" - velem inkább az ellenkezője fordult elő, hiszen mindenki a legjobb képét teszi fel, de tényleg volt olyan, hogy a képnél sokkal szebb lány jelent meg. A személyiség, humora, stílusa felülírja ha mondjuk nem cicavirág a lány, szóval tényleg csalóka kép alapján megítélni valakit.

Heptihopter 2020.11.25. 11:39:49

@tomfree: én aki megáll és nem hányom el tőle magam azt elhivom egy kávéra, a legtöbb esetben élőben jobban néznek ki. volt már minden amúgy, szexi a képen, de élőben gáz is, stb. szerintem teljesen zsákbamacska az egész internetes párkeresés, amig nem találkozol élőben, fogalmad sincs kicsoda az illető, milyen illata van, hogy viselkedik, stb. felesleges hosszú köröket futni előtte, minél hamarabb tali, és élőben dől el úgyis minden. én semmilyen fotóban nem bízom, akár jó, akár rossz. kis pötyögés, aztán telefon, ott eldől tud-e beszélni, helyesen írni, ha ezek oké, akkor egy rövid tali, amiből bármi lehet.

CleanYourRoom 2020.11.25. 11:51:55

Felejtsétek el a Tindert, hacsak nem vagytok alfahímek. Tinderezni tiszta időpocsékolás azoknak a férfiaknak, akik nincsenek a felső 20% kategóriában kinézet szempontjából. A 80%-nak élőben érdemes kizárólag ismerkednie, valamilyen limitált felhozatalos merítésből, értsd térben-időben behatárolt helyen és nem az neten, mert a neten végtelen a választék és automatikusan a 80%-ba kerülsz. A nők a férfiak többségét átlagon alulinak értékelik, még ha ez statisztikailag nem is értelmezhető. Szóval én a szervezett kirándulásokat, tánctanfolyamot, társasozást, sportklubbot ajánlom, akármit, csak az internetet ne. A mostani járványhelyzetre mondjuk nem tudom a megfejtést sajnos.

Nem árt persze, ha helyesen lövöd be magad a piacon, ha 5-ös vagy 6-os vagy a 10-es skálán, ne fuss a 10/10-es szupermodell után, mert azoknál eleve esélytelen vagy. Egy férfi alapvetően mindig a saját szintjén vagy eggyel az alatt tud csajozni, vannak kivételek, de ahhoz kiemelkedően sikeresnek kell lenned a választott területeden, kicsi az esélye, hogy épp te leszel Mick Jagger vagy Mike Tyson.

És ne legyél papucs, ne istenítsd a nőket csak azért, mert nők. Az ilyeneket a nők azonnal bétának könyvelik el és kirostálják. Nincs semmi vonzó egy puhapöcsben női szempontból. Nem kell bunkónak lenni, de legyen önbecsülésed, tudjál nemet mondani és legyenek világosan meghúzva a határaid, ne lesd a nők minden kívánságát mint egy pincsikutya és legfőképpen ne tűrj el minden szarságot. Nem kell félni, hogy megharagszanak rád, pont fordítva lesz, csak jobban tisztelnek érte. Ha teljesen átadod az irányítást a kapcsolatban, és minden úgy lesz, ahogy a nő akarja, akkor azt a nők úgy könyvelik el fejben, hogy gyengébb vagy, mint ők, és azzal ő nincs beljebb, mert nincs kire támaszkodjon, akkor a nő nem fogja biztonságban érezni magát veled és elveszted minden tiszteletét. Ha túl félénk, túl óvatos, túl előzékeny vagy, ezt már az ismerkedésnél általában leveszik a nők és rendszerint nem is jutsz tovább. De ugyanez megtörténhet később is: ha hagyod, hogy átlépjenek rajtad egy kapcsolatban, annak a kapcsolatban hosszú távon lőttek, mert valószínű, hogy ugyanezt megengeded általában másoknak az életben is, így működik a női tudatalatti az ősi ösztönök szintjén, ezért keresik a nők mindig a rosszfiút. A nők szeretik a kihívásokat, a Szépség és szörnyeteg meséje a valóságban is működik.

tomfree 2020.11.25. 11:53:07

@Heptihopter: Persze, teljesen zsákbamacska az egész, amire számítottam a kép alapján, na olyan sose volt még, vagy rosszabb, vagy jobb lett élőben és nem csak a külsőre gondolok. Én azért pár levelet szoktam váltani, azért abból átjön pár dolog (helyesírás, stílus, intelligencia). Azt adom, amit írtál is, hogy azért nagyon aktívan rombolja az ember önbizalmát a sok elutasítás. Pár hónap után muszáj szünetet tartani, mert teljesen kiéget az egész. Nem is értem, akik évek óta vagy nagyüzemben tolják hogy bírják, de gondolom ők átálltak valami más mentalitásra ezzel az egésszel kapcsolatban.
Nem beszélve arról, hogy szinte gyermeki naivitással gondoltam az embertársaimra eddig, de itt olyan sztorikat hallok csajoktól vagy futok bele nőkbe, hogy el sem hiszem, milyen fazonok/csajok rohangálnak az utcán közöttünk. Aztán lehet, hogy csak ezek az oldalak vannak tele lelkileg sérült, beteg vagy férfiaknál perverz emberekkel.

Cpt. Flint 2020.11.25. 12:12:59

@Puerto Prince: "Ilyen alapon szerintem már akkor inkább menjen az ember egy profi házassági matchmakerhez"
Milyen alapon? Nem tudom, mire írtad ezt.

werinter 2020.11.25. 12:18:44

Szerintem ez az egész "társkereséses" dolog nem csak idősebb korban (35+) okoz problémát.
Másfél éve dobott ki barátnőm, akkor utána nem sokkal gondoltam kipróbálom a Tindert és "társait" (Badoo meg volt még valami amire nem emlékszem :D).
Egy viszonylag jól sikerült képet feltettem magamról, szöveget nem írtam.
Jöttek a "lájkok" szép sorban, meg is lepődtem, hogy ennyire "jól megy" a dolog, az első héten lett pár match is. De a legtöbb mire írtam volna furcsa mód törlődött. Pl.: este megnéztem az alkalmazást, ott volt a match, gondoltam majd másnap vmikor ráírok, azért 10-11 órakor nem hiszem, hogy bárki is válaszol meg nekem sincs már nagyon kedvem beszélgetni senkivel. Másnapra eltűnt a match és nem egy ilyen eset volt.
Aztán volt amikor nem tűnt el, ezeknek "sikerült" írni, de választ szinte soha nem kaptam.
Kb. 3 esetben érkezett válasz, de nagyjából 2 mondat után mindegyik megszakította a beszélgetést. Hogy 2 mondatból: egy "szia" és valamilyen egyszerű beszélgetés indító kérdésből mit tudnak leszűrni olyat, ami alapján én nem vagyok megfelelő az mondjuk rejtély számomra.
Több esetben volt olyan is, hogy a csaj írt először, de válaszolni már érdekes módon nem válaszolt. Ez is eléggé furcsa szerintem.
Aztán ahogy teltek múltak a hetek, egyre kevesebb lett a like, kb. kétnaponta egy-kettő, végül szinte semennyi. Match pedig nem is volt már több. Kb. 3-4 hónapig voltam fenne ezeken az oldalakon, de aztán meguntam. Főleg azután, hogy már minden szűrőt kivette, se távolságot nem néztem, se azt, hogy mit ír magáról/hogyan néz ki a csaj, csak lájkoltam mindenkit. Így sem volt semmi eredménye, egy match nem jött össze. Ezek után votlam úgy, hogy hagyom az egészet.
Pedig én nem érzem úgy, hogy ennyire "szar" lennék. Nálam sokkal rondább, szegényebb, bunkóbb és hülyébb embereknek is van simán párja.

werinter 2020.11.25. 12:19:26

@werinter: Azt kihagytam, hogy 26 éves vagyok.

Cpt. Flint 2020.11.25. 12:20:42

@Heptihopter:
te fiataloknak és/vagy gazdagoknak való tanácsokat adsz, ráadásul inkább kúrópajtikeresés szinten.
a TÁRSkeresés sztem nem erről szól, amiről írsz.
szóval nem tinder, meg stylist, meg fotóportfólió sztem.

hogy személyes találkozóra viszonylag rövid időn belül szükség van (már ha írásban/chaten/telón előtte működik a dolog), abban természetesen egyetértünk.
A netes társkeresés nem azt jelenti, hogy évekig csetelünk, aztán a házasságkötőben találkozunk először.

Cpt. Flint 2020.11.25. 12:23:31

@Puerto Prince: ha vki nem tudja, mit akar, a profi sem fogja tudni helyette. és mekkora lehet az ő merítésük? ezt kb. ott tudom elképzelni, ahol a házasság inkább üzlet, vagy valami okból követelmény, formalitás.

Cpt. Flint 2020.11.25. 12:58:19

@werinter: ingyenes társkeresők tele vannak kamu profilokkal és hülyékkel.
Ahol csetelni is lehetett, voltak olyanok, akik 8-10 éve ott voltak, kialakítottak egy "baráti" társaságot már... időnként vkinek összejönni látszott egy kapcsolat, eltűnt pár hétre, hónapra, évre, aztán megint előkerült. Vannak függők, akik folytonos visszajelzést igényelnek, mindig új kezdést, reményt, vagy éppen a közösséget, társaságot. Szóval vannak azért sötét bugyrai a netes társkeresésnek, az biztos.

Cpt. Flint 2020.11.25. 13:09:46

@CleanYourRoom: Te is olyan tanácsokat osztogatsz, amelyek kb. a fiatal nagyvárosiaknak (Mo-on kb. Bp.) valók.
Hol ismerkedjen egy pétervásárai 40-es pedagógus, az ő helyi lehetőségeivel, fizetésével és időbeosztásával?
Ja, tudom; ő már nem ismerkedjen.

Plusz mellé még ez a redpill duma... ez a "ki kit nyom le a kapcsolatban"... hát, ez nem az ásó-kapa-nagyharang viszonyról szól sztem.

Cpt. Flint 2020.11.25. 13:26:51

@Zihuatanejo: Igen, lehetséges. De nagyon kicsi az esélye. Pont, mint élőben. :D

Hegge Balázs 2020.11.25. 13:42:12

@Cpt. Flint: A diákok elvált, válófélben lévő szüleivel pl...... Csak a pedagógus általában merev mint egy kapanyél.

Cpt. Flint 2020.11.25. 13:45:35

@Hegge Balázs: az óvodában/iskolában ismerkedjen, vagy mégis hogy? ez több szempontból is a lehető leggázabb dolog. attól függetlenül, hogy nyilván van rá példa.

Heptihopter 2020.11.25. 14:27:39

@Cpt. Flint: Igen, tudom, de nehezen elékpzelhető, hogy valakinek magyarországon az 50 Km sugarú körében ne legyen egy nagyváros. Másrészt aki nem mobilizálható, sehol se csajozzon én azt mondom.

Heptihopter 2020.11.25. 14:33:30

@Cpt. Flint: nem igazán értem, miért kéne gazdagnak lenni egy pártizezer forintos fényképészhez meg pár ruhához, vagy épp egy 1 millió forintos autóhoz? az meg nemtudom honnan jött le hogy ezek a tanácsok kuropajtihoz jok és nem társkereséshez? csak kuropajtikhoz kell igényesen felöltözni, társkeresés meg mehet szívből? hát nem nagyon. lehet neked 59 évesen kiforrott férfiként sikerült lottóötös szinten találni egy tökéletes párt, de 99%-nak ez nem így megy. igenis ha nem öltözöl fel, nem mozdulsz meg, akkor kb sose lesz csajod, mert még a lehetőséget is elveszed már magadtól az elején. az se igaz, hogy nagyvárosiaknak adtam tanácsot, nekem minden csajért 40-50 km-et kellett autózni, de ez sosem zavart. aki ennyire se képes, azt úgyis eltanácsolják a lányok is rövid időn belül.

Cpt. Flint 2020.11.25. 14:39:03

@Heptihopter: Pont ezt próbálom magyarázni, hogy a szerző NEM "csajozásról" írt. Komoly párkapcsolatot keres 40 felett (még az se biztos, hogy férfi).
Mo-on 50 km-re nagyváros????
Mo-on kb. 4-5 "nagyváros" van. Abból is ahol valódi, minőségi, illetve széles spektrumú szórakozási lehetőségről beszélhetünk, az kb. Bp.
Mindemellett; a reggel 7-8-tól du. 3-5-ig dolgozó 40-50-es pedagógus (biológus, agrármérnök, erdész, esztergályos, könyvelő) baromira nem akar 50 km-t autózni (plusz vissza mégegyszer annyit, ergo még csak nem is ihat) sehova a bizonytalan ismerkedésért meg szórakozásért. Örül, ha luk van a seggén.
Ezért ismerkedik neten, ÉS HA már ott megvan valami minimális affinitás, akkor legalább tudja, hogy miért és hova indul el az autóval (és akkor is csak hétvégén kb.).

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2020.11.25. 14:51:52

@Cpt. Flint: más kell az embernek különböző életszakaszokban. Amiről te beszélsz az egy Magyarországon bevett létforma "couch potato", amire viszonylag könnyű partnert találni. A ma 20as, 30as generáció már abban nőtt fel, hogy aki kimarad az lemarad, tehát élni akar, és igényei vannak, ha nagyon nem jó, akkor válás... ez a minimalista szemlélet tök jól működik azokkal a feltételekkel, amiket írsz, de elég sokan (sztem egyre többen) nem erre vágynak. Velük mi lesz?

Heptihopter 2020.11.25. 14:55:07

@Cpt. Flint: hát nemtudom, én elindulok, pedig 40 vagyok :) de én alapban is sokat megyek ha van barátnőm akkor sem ülünk otthon szinte soha.
én azt mondom, valamit valamiért. ha valaki nem képes/akar/lusta/nem mer a lakókörnyezetében ismerkedni, és internetről is csak akkor fog elindulni amikor már van valam biztos pont, annak elég sokáig nem lesz párja a mai világban. minden nőre jut vagy 10-20 másik férfi, aki kimarad az lemarad.

Cpt. Flint 2020.11.25. 14:57:06

@Heptihopter: "nem igazán értem, miért kéne gazdagnak lenni egy pártizezer forintos fényképészhez meg pár ruhához, vagy épp egy 1 millió forintos autóhoz?"
Akkor öregem te nem vagy magyar átlagember, vagy nem a saját pénzedből élsz (még).
Nekem (és a feleségemnek is) minden kormánypropaganda ellenére 30 év munka után felsőfokú végzettséggel sincs fényképészre elbaszható pénzem, és az 1 millás kocsi is inkább csak álom.
Nincs ezzel amúgy különösebb problémám, nem éhezünk, és szerencsére nincsenek luxusigényeink. Csak pl. abszolút nem tudunk vészhelyzetre tartalékolni.
Nem vagyok még 59 szerencsére :D De az biztos, hogy nem áltatok senkit azzal, hogy biztosan megtalálja az igazit.
Figyi, az addig oké, hogy legyél ápolt, tiszta, rendezett, a lehetőségeidhez mérten jó kinézetű.
Mondjuk ebből van ami (főleg utóbbi) már nagyon egyénfüggő, hogy kinek mi az ízlése (egyáltalán van-e), stílusa, szintje. Ha egy "csaj" (vagy "pasi") csak jóval efölött hajlandó szóba állni (vagy tartósan kapcsolatban maradni) veled, azaz a ruháid, kiegészítőid a fontosak (hogy mit szólnak hozzád MÁSOK), akkor szvsz úgyis felesleges erőltetni. Persze kufírcra jó lehet, ha valaki alapvetően csak azt keres. De én nem ezt vettem ki a postból.

Heptihopter 2020.11.25. 15:02:06

@Cpt. Flint: sajnálom. én alkalmazott vagyok, pár év alatt összejött egy autóra azért. engem se vet fel a pénz, de azért szerintem ha egyszer az ember beruház mondjuk 100-200 ezret, abból már vehet annyi ruhát ami fél életére elég és stylusos is, egy fényképész meg kb 20-30ezer forint, szintén egyszer kell igénybe venni. én legalábbis ennyit költöttem ezekre, meg 1 milliónál valamivel kevesebbet egy szép használt autóra.

Cpt. Flint 2020.11.25. 15:11:56

@Heptihopter: Nekem úgy tűnik, te 40 évesen szexpartnert (oké, szabadidőpartnert) keresel. Nyilván egyedül élsz (esetleg eltartandó gyereked sincs), vállalkozó vagy, vagy vmilyen magas beosztású/jól kereső alkalmazott multinál pl.
Nyilván teljesen mások a preferenciáink és a lehetőségeink.
Ahogy te az otthon ülőre azt mondod, hogy lusta, én meg a folyton mindenhova menőre azt mondom, hogy az otthona, kapcsolata ürességét próbálja külső élményekkel elfedni, kompenzálni.
Nagyon-nagyon sokan nem szeretnek idegeneket leszólítgatni. Nagyon-nagyon sokan nem szeretik, ha leszólítgatják őket.
Ezek közül az emberek közül viszont sokan az internet nyújtotta viszonylagos biztonságból, távolságból sokkal könnyebben kezdeményeznek, ismerkednek. Szerintem nincs ezzel semmi baj.
Emellett, továbbra is fenntartom, hogy Mo-on, vidéken (faluban, kisvárosban) középkorúként, de fiatal (dolgozó) felnőttként is bizony nehéz más ismerkedési lehetőséget találni.

A postból egyelóre kevés derül ki a poster szándékairól, de volt némi elejtett célzás a tartós kapcsolatra, én ezért erőltetem ezt a vonalat.

Magányos Farkas_ 2020.11.25. 15:30:09

@Heptihopter: @Cpt. Flint: A poszter férfi (úgy gondoltam a Magányos Farkas nick névből ez egyértelmű), értelmiségi, komoly kapcsolatot keres és van két gyermeke. Életkora: 45. Ennyi. Vidéki nagyvárosban él. A főbb paraméterek :) És nagyon kezdő még a társkeresők világában.

Heptihopter 2020.11.25. 15:33:59

@Cpt. Flint: nem vagyok gazdag egyáltalán, 15 éves a gépjárművem. Ennyit aki nem tud elérni 40 évesen, az valamit szerintem nagyon rosszul csinált. a nettó átlagot keresem, vagyis 260at. ellenben nem bérlek lakást, ez nagy segítség. és keveset étkezem, azt is magam készítem. szóval lehet spórolni sok mindenen.
az otthonülőre nem azért mondom, hogy lusta, mert otthon ül, hanem azért, mert a csajozáshoz is lusta kimozdulni. márpedig ha tényleg nincs a környéken semmi nagyváros, akkor az ember elmehet konditerembe, sportfoglalkozásokra, néptáncra, stb, ezek kb minden városnak nevezhető objektumban vannak már. csak ehhez ki kell mozdulni, emberek közé kell menni, fel kell vállalni magunkat, stb. szerintem ez az ami sok embert visszatart, és ezért keresnek a neten.
az meg hogy valaki szeret utazni, és nem otthon ülni a barátnőjével poshadva a tévé előtt, nem jelenti azt, hogy fél a kapcsolata ürességétől. én épp az ellenkezőjét tapasztaltam. legyen bármilyen jó is egy kapcsolat, az otthonülés, a hétköznapok ellaposítják. és egyáltalán nem drága kirándulni menni, vagy megszállni valahol, turistaházban, kimenni a természetbe, vagy mondjuk beülni a kocsiba és elmenni valahova. inkább akarat kérdése. lehet jókat kirándulni úgy is hogy az ember csak kis faházban vagy falusi házban száll meg és májkrémeskenyeret eszik, az élmény a fontos, nem az éttermek kipróbálása.
szóval én továbbra is fenntartom, hogy aki amennyit beletesz, annyit fog kivenni a társkeresésből. aki csak pár klikkelést tesz bele, az vagy megüti a lottóötöst, vagy szenvedni fog és csak mégjobban aláássa az önbizalmát, stb.
ezt a szexpartner dolgot meg hagyjuk, akármennyit is beszélgetsz valakivel a neten, sose fogod megtudni úgy, hogy komoly kapcsolat lesz-e belőle vagy sem. volt olyan netes ismeretségem amiből több év járás lett, de volt olyan is amiből csak pár hét-hónap, nem lehet ezt előre megmondani.
bár tény, hogy én speciel sosem voltam társfüggő, sose gondoltam úgy a társkeresésre hogy akkor most a nyugdíjas éveimig kitartó nagy Ő-t keresem, egyszerűen csak keresgéltem és mindenkivel addig maradtam amig jóléreztem magam. most például nincs senkim, és egyedül érzem jól magam. de ha akarnám, akkor tudom mit kell tenni, megtenném, és lenne valakim.

Heptihopter 2020.11.25. 15:42:04

@Magányos Farkas_: szuper! vidéki nagyváros kiváló terep! a legfontosabb amit nem mondtál el, hogy 1-10-es skálán hova helyeznéd magad kinézetben.
regizz a tinderre és nézd meg hány lájkot kapsz az első fél napban. ha 5-10, akkor nem nézel ki valami jól, de van simán esélyed találni egy rendes gyerekes nőt, aki nem néz ki valami jól. ha 20-50 lájkot kapsz, akkor meg válogathatsz kedvedre a nők között, és ha odateszed magad rendesen, akkor találhatsz egy jól kinézőt is.
randivonal és hasonló társkeresős levelezgetős hülyeségeket felejtsd el, vagy regisztrálj nőként, és nézd meg mi történik. az fog történni, hogy háromezren irnak neked még kép nélkül is, aztán naponta vagy 50-100-an, főleg ha még képed is van, ráadásul csak azoknak a fazonoknak a levelét látod, akiket te már korábban bekedvenceztél. aztán gondolj arra hogy te vagy az egyik olyan szerencsétlen a sok száz pasiból aki ennek a nőnek irogat. bár egy barátom megmondta, csak kitartás kérdése, 2-300 bemutatkozólevenként néha kegyeskedik ismerkedni komolyan valaki, de valszeg az se lesz nyerő, csak legalább az leáll majd veled.
arról ne is álmodj kb, hogy ennyi idősen gyerektelen, jól kinéző nőd lesz. kivéve, ha van sok pénzed. ezesetben fiatalabb 30-as anyukák, sőt, még gyerektelen pénzre hajtó jól kinéző nőket is fel tudsz szedni simán.

Heptihopter 2020.11.25. 15:43:53

@Magányos Farkas_: ja amit fentebb elmondtam azt mind kiválthatod és sokkal jobban jársz / jobb eredményeket érsz el azzal, ha elkezdesz élőben ismerkedni a vidéki nagyvárosodban, eseményeken, akár a boltban, stb.

Cpt. Flint 2020.11.25. 15:55:38

@Puerto Prince: de a post nem a 20-as, 30-as generációról szólt.
amúgy az biztos, hogy huszonévesen az ember jóval kevesebb energiát feccöl a kapcsolatba, mert tényleg úgy van vele (még ha öntudatlanul is esetleg), hogy "legfeljebb lesz másik".
Én nem akarom meggyőzni a mostani generációkat, tudom, hogy hiába. Engem se tudott annyi idősen senki "tekintély" meggyőzni. Szerintem ez az életforma nem lesz jó, de tökmindegy, ez csak egy vélemény. Én nem lennék szívesen ma fiatal, az biztos.

Nem, nem a couch potatoról van szó. Nem tenyészek a tv előtt meccset nézve, sört vedelve, míg az "asszony" takarít, mos, főz. Én egy békés, nyugodt, előző századi életről beszélek. Ahol program az együtt bevásárlás is. Ahol ha az egyiknek haza kellett vinnie a munkáját, akkor addig a másik ott olvas mellette, vagy vasal, vagy főz. Néha szólnak pár szót egymáshoz közben, vagy ahogy elmegy az egyik a másik mögött, megsimogatja. Ahol lehetőleg együtt reggeliznek és vacsoráznak és közben nagyon sokat beszélgetnek. Ahol a tévézés is közös élmény, mert közben és/vagy utána is megy a látottakról a beszélgetés. Ahol lehetőleg együtt fekszenek le este, nem ül még az egyik fél órákig a tv előtt, vagy lóg a neten. Ahol a kapcsolat a lényege, az alapja az életednek. Ahol azért dolgozol, hogy hazamehess végre a szívednek kedves otthonodba, a társadhoz. Aki nem anyagi támasz, meg segítség a házimunkában, meg adókedvezmény, meg még valaki, akire át lehet tolni a felelősség egy részét.

"de elég sokan (sztem egyre többen) nem erre vágynak"
oké, de mire vágynak? mert én úgy látom, hogy kurvára nem tudják. Mindennap (na jó, csak havonta) új emberrel kefélni? Ennyi? vagy csak mondjuk 8 évente legyen egy új társ, addigra unják meg egymást? és meddig működik ez? mi lesz a közben elpotyogtatott gyerekekkel? és mindeközben persze folyton menni valahová, folyton venni valamit, amivel villantani lehet...
Szerintem ez egy marhaság. A "véleményformálók", azaz a minél felpörgetettebb keresletben érdekeltek, a gőzös fejű feministák meg a mindig friss húst akaró beszűkült celebek nyomatják ezt, és így ezzel van tele a média. Az emberek többségének azonban ez egyrészt rohadtul nem jó hosszú távon, másrészt nem is adatik meg (pénz, kinézet, egyéb vonzerő hiányában). tehát nagyon sokaknak állandó frusztráció, hogy hogyan feleljenek meg a "modern" elvárásoknak (ahogy mondtad, aki lemarad, az kimarad).
Mindemellett fenntartom azt is, hogy az emberiség zöme (beleértve a magyarok egy jó részét is) alapvetően sem erre a pörgésre, rohanásra, versengésre vágyik, hanem egy nyugis, biztonságos életre. és még sokszor az sem adatik meg. ha folyton hitelt kell felvenni, meg még többet kell melózni ahhoz, hogy meglegyen az elvárt autó, wellness, thaiföldi út stb., akkor meg végképp nem.

Cpt. Flint 2020.11.25. 15:58:47

@Magányos Farkas_: "úgy gondoltam a Magányos Farkas nick névből ez egyértelmű"
szakmai ismereteim alapján nőnemű farkasok is vannak. :D a magányos nőt milyen (hasonlóan egyértelmű) állati jelzővel lehet akkor illetni? magányos őz? magányos gazella? magányos macska? :DDD

Magányos Farkas_ 2020.11.25. 18:41:55

@Cpt. Flint: Azért egy nő biztos nem adna magának "Magányos Farkas" nick nevet. :) Főleg, hogy a kifejezés kettős eredetének mindegyike a férfiasságra utal. Az egyik Chuck Norris 1983 -filmje:
port.hu/adatlap/film/tv/maganyos-farkas-lone-wolf-mcquade/movie-37432
A másik a magányos, de "kőkemény" férfi szinonimája azóta. :) Ezt nem en találtam ki, csak megtetszett.

Puerto Prince · cococrunch.blog.hu 2020.11.26. 11:14:50

@Cpt. Flint: Amennyire én látom, ez a generáció élményeket akar, meg utazni. Ismerek például olyan rokont, akiknél nincsen fürdőszoba, de a külföldi útjaira gyűjt, hogy menőzhessen instán. Amiről te írsz, az valóban egy múlt századi élet, abból is az európai.

"Szerintem ez egy marhaság." - szerintük meg a te életfelfogásod az.

"Mindennap (na jó, csak havonta) új emberrel kefélni? Ennyi?" - mondjuk az nem rossz azért. De szerintem a szex mint olyan szorul vissza ezerrel. Látod, már téged sem érdekel.

"tehát nagyon sokaknak állandó frusztráció, hogy hogyan feleljenek meg a "modern" elvárásoknak" - az a baj, hogy ha nem csinálnak semmit, az is frusztráció. De meg sem próbálni: ott már a lúzerség is frusztrál.

"Mindemellett fenntartom azt is, hogy az emberiség zöme (beleértve a magyarok egy jó részét is) alapvetően sem erre a pörgésre, rohanásra, versengésre vágyik, hanem egy nyugis, biztonságos életre. és még sokszor az sem adatik meg. ha folyton hitelt kell felvenni, meg még többet kell melózni ahhoz, hogy meglegyen az elvárt autó, wellness, thaiföldi út stb., akkor meg végképp nem."

Húha. Biztosan ismered az emberiség zömét? Én pl. most Kínában élek, és hogy úgy mondjam, a teljes ellenkezőjét látom annak, amit írsz. Ez a fajta nyugi kb. Európában van, aztán be is fejeztük. Amennyire tudom, már az USÁ-ban sem ez van, Kínától lefelé meg egész biztosan nem.

Nem azt mondom, hogy nem értelek meg, csak azt, hogy ez nem egy vonzó vagy realisztikus világkép, amit előadsz, hanem egy minimum középkorú és alsó-középosztályos európai ember világképe.

Magányos Farkas_ 2020.11.28. 17:26:11

Közben jött Covid és kiütött. Jött, látott és győzött, mint Caesar a zelai csatában. Kezdődött 5 nap hasmenéssel, mérsékelt hasfájással, majd kezdődtek a komolyabb tünetek: első 3 napban (hétfő, kedd, szerda) 38 környéki hő, majd következett a folytonos kimerültség és iszonyú fáradtság időszaka, mely már harmadik napja tart. És még nem látni a végét. Viszont nincs légszomj, nincs köhögés.

Magányos Farkas_ 2020.12.05. 20:34:26

12. nap. Az első, amikor alig vannak már tüneteim. Nincs hőemelkedés végre és csak alig köhögök. Úgy tűnik lényegében átment rajtam a COVID-19 alig 12 nap alatt. Halleluja. :)

Magányos Farkas_ 2020.12.05. 20:35:39

....bár ha azt a bizonyos 5 nap hasmenést hozzáadom, akkor 17 nap. De nem tudom, az már COVID volt e, vagy egy tök más probléma. :)

Heptihopter 2020.12.08. 12:03:14

@Magányos Farkas_: Szuper! Akkor simán megúsztad? Nem voltak para tünetek meg nagy szenvedés, ilyesmi?

Burgermeister 2021.10.06. 12:45:05

@moonlight777: nem ezt tapasztaltam, inkabb azt hogy sok a kiehezett no...es ugranak ra a lehetosegre.

Tinderezem, imadom, 6 honap alatt volt 8 komoly kapacsolatom meg mellette sok kicsi.

Burgermeister 2021.10.06. 12:46:54

@V.János78: vmit szarul csinalsz, atlagos kulso eleg, ha van stilus es duma...nehany jo foto es tarolnal.
süti beállítások módosítása