500 nap magány

2022. május 11. 11:28 - Magányos Farkas_

Valószínűleg lesz 1000 majd 3 ezer, sőt majd idővel sajnos 5 ezer nap magány is (ami már kemény 13 évet jelent, de még így is mérföldekre van Gabriel García Márquez 100 év magányától), ám az 500 nap valahogy szakaszhatárnak érezhető. (Az ezredik nap, 2023 október 13-án különleges lesz.) Az 500 nap egyébként egy évet és 4-5 hónapot takar, mégpedig a család elköltözésétől számítva, tök egyedül. Ezen időszakban azért volt kb 30 randim (23 nővel) és számtalan levelezésem is, de sajnos mind folytatás nélkül maradt. A megvonható mérleg így 500 nap után nem túl fényes: tartós és komoly kapcsolatok száma zéró, könnyed futó kaland: néhány, perspektíva a későbbiekre egy valódi és tartalmas viszonyra (esetleg élettársi kapcsolatra): elenyésző mértékű. Sajnos ez van.

alone.jpg

Ugyanakkor az önvédelmi mechanizmus működik: érezhetően kifejlődött valamiféle túlélő ösztön, vagyis a barátok értékelése, hobbik kiélvezése, a saját lakás örömének megbecsülése a gyerekekkel történő sokkal tartalmasabb együttlétek kialakítása és az úgynevezett "én idő" bepótlása. (Tekintve, hogy korábban ez hanyagoltan "működött".)

Az igazi gond azonban mára körvonalazódott: a jövőbe vetett hit és az optimizmus sérült bennem (és fogy hétről, hétre, hónapról hónapra) mert az egy dolog, hogy az ember egyedül marad átmenetileg és tudja jól, hogy később majd visszatér a régi élete és megint más dolog szembenézni azzal, hogy haláláig egyedül maradhat. És EZ AZ, ami gyilkolja a lelket (a véglegesség érzése). Lehetnek barátaid, ott lehetnek a gyerekeid, lehet élvezetes hobbid, ... de ha nincs aki hazavárjon, aki mindig örüljön neked, akinél mindig első lehetsz, és akihez hozzábújhatsz, ... a magány érzése veled marad halálodig. 

Megoldás persze az lenne, ha sikerülne találni egy társat jól működő kapcsolatban, érzelmekkel teli, szenvedélyes és tartalmas boldogságban élve. (Mint a mesében.) De ha ez nem valósulhat meg (hiába teszek meg mindent érte), akkor kérdés: leélhető e a hátralévő 20 év egy viszonylagos lelki nyugalomban és minimális életörömmel? Ebből a bizonyos 20 évből az első 5-7 évet a gyerekek tölthetik ki (amíg nem mennek egyetemre), ám utána már tényleg a magány uralhatja el a mindennapokat. Éppen akkor, amikor az ember amúgy is elesett és a különböző betegségekkel való harc gyötri (életkorából adódóan, kb 60 felett).

Borús gondolatok ezek így az ötszázadik nap környékén, de sajnos valós élethelyzetet tükröznek. Bizonyosan sokan küzdenek hasonló problémákkal 45-50 évesen (mindkét nemből, az "életközépi válságtól" szenvedve) és különböző megoldásokkal kísérleteznek ... mert a boldogság megtalálása vagy legalább hitünk, optimizmusunk és időről-időre visszatérő életkedvünk megőrzése nélkül valóban értelmét vesztheti földi létünk.

keresonaplo_alsofejlec.jpg

1 komment
Címkék: magány 500 nap

Az internetes társkeresés 5 alapigazsága

2022. április 08. 11:39 - Magányos Farkas_

Az internetes társkeresés (fogalmáról: itt írok) sajátos tevékenység számtalan nehézséggel és buktatóval. Ha valaki elég sokáig csinálja, akkor kialakulnak benne bizonyos tanulságok. Nálam másfél évnyi aktív internetes társkeresés hozta meg ezeket az úgynevezett alapigazságokat a sok-sok levelezés illetve találkozó és randevú folyományaként.

tars.jpg

Nézzük az 5 legfontosabb tapasztalatot:

1. A fénykép meghatározza a esélyt a folytatásra

Mivel az internetes társkeresés legelső lépése a másik fényképének megtekintése, ez szinte minden esetben el is dönti, hogy lesz e folytatás. Ez annyira így van, hogy akadnak társkeresők, ahol egy-egy fényképet csekkolnak a résztvevők és azokat húzzák jobbra vagy balra aszerint, hogy abban az 5 másodpercben, amit a fénykép tanulmányozására szánnak, megtetszik e nekik a másik profilképe. Ha nem, akkor lépnek is tovább a következő jelölre. A fénykép tehát meghatározó, más társkeresőkön is, sőt a legelső szakaszban mindent eldöntő tényező. Pedig nem biztos, hogy jó döntések születnek ilyen módon, hiszen mindenkiről készíthető előnytelen fotó. 

2.  Az életkor a megjelenés és az anyagi helyzet egyformán döntő jelentőségűek

Míg 20 évesen a megjelenés önmagában eldönt szinte mindent, 40-45 felett az életkor a megjelenés és a vagyoni helyzet "szentháromsága" legalább annyit számít és a három dolog kb egyenlő arányban játszik szerepet a végső sikerben vagy kudarcban. Negyedik és ötödik helyen még megjelenhet a lakhely és gyerek-kérdés, hiszen nagyon sokaknál ezek is perdöntőek, mert nem akarnak messzire utazni a másik félhez és ódzkodnak felvállalni gyermekeket is. A levelezés megindulása tehát főleg ezekre a tényezőkre fókuszál, feltérképezve a másik fél valós életkorát, külsejét, anyagi- és életkörülményeit.

3. A legelső randin 90%-ban eldől minden

Csak azért nem 100%-ban, mert néha egy második vagy akár harmadik találkozó dönti el a folytatást, de ez az esetek elenyészően kis százaléka. A verdikt 90%-ban megszületik már a legelső randin. A hosszabb -  rövidebb levelezés, mely rendszerint meg szokta előzni a legelső személyes találkozást csupán felvezeti a randevút (bár sok esetben már ott elbukik a további ismerkedés). A lényeg maga a találkozó, amikor a felek először látják - hallják egymást élőben, ami rendszerint mindent eldönt. A legelső benyomás nagyon fontos: a másik tekintete, testalkata, ruházata, mozgása és stílusa határozza meg azt az összképet, ami a felekben kialakul a másikról. 

4. Ha elmúltál 45, akkor a sikeres internetes társkeresés esélye max 10%

Sajnos minden létező ismerősöm és barátom arról számolt be és magam is azt tapasztaltam, hogy a 45 év afféle szakaszhatár (elsősorban a férfiaknál). Innentől lesz ugyanis nagyon nehézkes a dolog. Az ok sokrétű: általában ez az az életkor, amikor már az ember megjelenése kezd öregesebb lenni, amikor testünk már nincs épp a toppon (pl elhízás, görnyedtség, ráncok, őszülés, kopaszodás ... stb) és amikor kialakulnak megkövesedett szokásaink, melyeket nagyon nehezen tudunk megváltoztatni (vagy azokról lemondani), másokhoz alkalmazkodni. Ezen kor felett a sikeres társkeresés esélye sajnos 10% alatti, vagyis akad rá példa, csak épp nagyon ritka. Ezen ritka esetek a kivételesen kisportolt és/vagy kivételesen gazdag úriembereknél tapasztalhatóak, akik még 45 sőt 50 felett is viszonylag könnyen találnak társat vagy párt az interneten. (Bár ők nem szorulnak többnyire internetes társkereső oldalakra.) 

5. A gyerekek és exek megnehezíthetik a társkeresést

Két tényező, ami a külső megjelenés, az életkor, az anyagi helyzet és a lakhely mellett fontossá válhat a társkeresésben az az exekhez való viszony, illetve a gyerek-kérdés. Az exek gyakran nem tűnnek el teljesen bizonyos társkeresők életéből, főleg akkor ha a vannak közös gyermekek is vagy megmarad az érzelmi kötődés. Ha a felek azt érzik, hogy a másik még erősen kötődik exéhez, az kizáró ok lehet (érthető módon), mint ahogyan az is, ha valaki nem akar három kisgyereket felvállalni és zavarja, ha randi-partnere kisgyermekes szülő. 

+ 1 tanács: soha ne kezdj pszichológussal vagy HR-essel, mert hivatásukból adódóan nagyítóval elemeznek ki minden férfit, akivel randiznak. Mivel a 40 feletti társkereső nők alapból nagyon óvatosak és hiba-keresők egy pszichológusnő (vagy HR-es) ezt még extra módon meg is fejeli. Kb 100 az 1-hez, hogy jó leszel neki. :)

5 + 1 alapigazság saját tapasztalataim alapján az internetes társkeresés témakörében. A továbbiakban még biztosan lesznek újabb tanulságok, egy későbbi poszt anyagához. 

keresonaplo_alsofejlec.jpg 

2 komment

A 28 első randi

2022. január 17. 19:39 - Magányos Farkas_

Társkeresőzésem megkezdése óta (2021 januárjától kezdődően) épp 28 hölggyel találkoztam, akik közül az első 20 kereken 1 esztendő társkeresőzésének volt az eredménye. A tényleges randevúk száma ennél magasabb, hiszen több hölgy esetében volt kettő vagy három találkozóm is. A randizgatás folytatása 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is optimistán és bizakodóan indult és zajlik jelenleg is.

A randevúk közül csupán 6 folytatódott további 2-3 újabb találkozással. Ám végül egyik sem végződött tartós kapcsolatban, így e sorok írásakor (2024 elején) még mindig pontosan ugyanott tartok, mint a legelején. Ami közös volt mindegyikben: az összes esetben egy-egy online társkereső oldalon indult az ismerkedés és mindegyik kudarccal végződött. Azaz pontosítanék: tapasztalatot és emberismeretet azért adott számomra. De nézzük az összes "esetet" röviden, tömören. (A 11-es és 17-es számúak kudarcát sajnáltam és sajnálom leginkább.)

1. A rejtélyeskedő művész-lélek: A legelső randevúmat egy furcsa internetes üzenetváltás előzte meg, melyből kiderült számomra, hogy a hölgy, akivel találkozni fogok afféle "elvont, művészlélek". A randin kerek 1 órán keresztül sétálgattunk egy parkban, miközben folyamatosan beszélgettünk. Bár az illető nagyon is "józan" munkával foglalkozott (munkaügyi-jogi vezetőként egy oktatási intézményben) érezhető volt rajta, hogy imád rejtélyeskedni. Sajnos az elváláskor is követte ezt a "nyomvonalat" és nem volt hajlandó semmit mondani arról, hogy kívánja e folytatni az ismerkedést. Én benne lettem volna, mert tetszett nekem. Két nappal később azonban üzi jött tőle: ne haragudjak, de teljesen más típust keres. (2021.01.04., r.: jan.12.)

2. Az életunt nyelvtanár: A második társkeresős randimon egy kedves, de életunt nyelvtanárnővel randiztam, aki nagyon régóta társkeresőzik már. Vele is séta közben zajlott a diskurzus, munkáról, hobbiról, szabad-időről, ám sajnos ezúttal nálam volt probléma azzal, hogy hiányzott a kémia. Bár elváláskor nyitva hagytuk a folytatás lehetőségét, én éreztem: nem fogok új randit kezdeményezni tőle. (2021.01.18.)

3. A bevállalós vendéglátós: Az egyetlen nő a 21-ből, aki szellemiekben elmaradt az elvárt minimumtól egyben a leg-bevállalósabb is volt. Már eleve úgy jött el a randira, hogy mehetünk hozzám és akár ott is aludna nálam. Bár önmagában ezzel nem lett volna bajom (aki társkeresőzésre adja a fejét, az ne játssza a erkölcs-csőszt), megint csak a kémia hiánya akadályozta meg a folytatást. (2021.01.23.)

4. A lakására invitáló: Bár itt is volt egy hosszabb levelezés a személyes találkozó előtt, azért meglepett, hogy egyből a házába invitált a hölgy, ahol ugyan nem volt különösebben rámenős, de éreztette, hogy akármi is történhetne köztünk. A beszélgetés döcögött, annak dacára is, hogy a hasonló munkánk és érdeklődési körünk okán a szellemiekben, passzoltunk egymáshoz. Ám ez sajnos nem tudta feledtetni velem randi-partnerem túlsúlyát, ami miatt végül meghiúsult a folytatás. (2021.01.25.)

5. A művelt sértődékeny: A társkereső orvosnők sajátos kategóriát képeznek, mert bár külsőre többnyire nem tartoznak a legvonzóbb nők közé, mégis nagyon magas elvárásokkal érkeznek a randikra. Ezúttal természetre teljesen összeillőnek tűntünk, így az első találkozó után után még egy második randevút is összehoztunk. A második talira annak dacára is nagy várakozásokkal mentem, hogy a hölgy sajnos egyáltalán nem tetszett külsőre. De belsőnk nagyon stimmelt, ami egyelőre feledtette ezt. A második randi után leveleztünk és telefonon is beszélgettünk esténként egészen addig, amíg meg nem sértődött egy kijelentésemen, ami a párkapcsolati bűnökre vonatkozott. Annyira felhúzta ezen magát, hogy minden kapcsolatot megszakított velem. (r.: 2021.03.05)

6. A kötekedő: Érdekes randi volt a "kötekedő", akivel szintén egy internetes társkeresőn akadtam össze. Már a randi-helyszínnel gondok adódtak, mert nem ott várt, ahol megtárgyaltuk. Aztán beszélgetésünk alatt folyamatosan tesztelt, csapongott, miközben az is kiderült, hogy volt férjével erős kapcsolatokat ápol. Lejött számomra, hogy vagy egyszerűen unatkozik és ezért randizgat vagy megerősítés kell neki arról, hogy még mindig vonzó. Végül úgy vált el tőlem, hogy barátságtalansága egyértelművé tette: nem nagyon akar újra látni. (2021.03.09.)

7. A férfiasan masszív: Szintén lakására hívott a hetes számú randi-alany, ám az első pillanattól kezdve éreztette velem, hogy nem jövök be neki. Ami azt illeti ő sem jött be nekem, hiszen a 180 centijéhez társuló 90 kilója mellett maszkulin jellemvonásokkal bírt. Még azt is kijelentette: simán meg meri tenni, hogy férfiakat hív fel a lakására, mert bármelyikkel el tud bánni, (ha az szemtelen lenne vele). Aztán hozzátette: engem is simán lenyomna és kiütne, ha arról lenne szó. (Itt jegyezném meg: 183 centi és 96 kiló vagyok. Nem éppen egy törékeny nádszál.) 2021.03.22.

8. A pörgő haverkodó. Három randevút is összehoztam a nyolcas számú jelölttel, aki eleinte kifejezetten jó fejnek tűnt. Fiatalos, lendületes, poénos és szellemes volt. Ráadásul totál zöld utat adott nekem, akár már a második randi után ott aludhattam volna nála. Aztán kiderült: annyira pörgő életet él, hogy az szinte bármelyik férfinak sok lenne: sportol, utazgat, bulizik miközben egy sok évtizedes baráti körben éli ki minden szenvedélyét (a fizikait leszámítva). Mindezt valahogyan toleráltam volna, de sajnos a kémia hiánya itt is mindent elrontott. (2021.03.25)

9. A helyből elutasító agresszor: Akadt olyan randim is, melyen a másik fél élből volt elutasító és agresszív. Megjelent, csinos volt (arcra mondjuk kevésbé sem lehetett szépnek mondani, de alakra hibátlan volt), mégis olyan beszélgetést folytatott velem, melyben elejétől a végéig vitákat provokált. Ezek kezdetben szakmai viták voltak (mivel ugyanaz volt a munkánk, csak másik városban), majd minden más területen is. De a végén sportszerűen közölte: nem kíván folytatást. (2021.04.14.)

10. A hatalmas: Arc alapján szúrtuk ki egymást egy társkereső oldalon, de mikor a személyes randira került sor, lett nyilvánvaló számomra, hogy a hölgy valóban hatalmas. Termetre és szélességre is (leginkább csípő tájon). Bár érdekes beszélgetést folytattunk (és a stílusunk sem állt messze egymástól), sajnos egyértelmű volt, hogy nem lesz folytatás. (Bár úgy éreztem részéről akár lehetne.) 2021.05.01.

11. A három gyerekes: Kifejezetten csinos és megnyerő külsővel jelent meg a randin. Úgy éreztem talán most valóban összejön a tartós kapcsolat. Összesen háromszor randiztunk, fokozatosan megismerve egymást. Kiderült: három kamaszkorú fia van, akik tökéletesen kitöltik az életét. Ráadásul erősen érdekli volt férje is, akiről feltűnően sokat beszélt. Úgy tűnt a 3 gyerek és a volt férj jelentik számára a mindennapokat. Sajnos érdektelenségbe fulladt a kapcsolat mert engem teljesen "lefagyasztott" ez a fajta életszemlélet, melybe biztosan nem férhettem volna bele. (2021.05.04.)

12. A vagány, de közönséges. Furcsa módon három randevúig jutottam a 12-es számú hölggyel, aki bár kicsit közönséges stílusban adta elő magát, mégis vonzónak tűnt a maga természetes módján és nagyon vékony alkatával. Volt szenvedélyes csók is (azt hiszem a második randin), de aztán akadoztak a találkozók, mert kisgyermekes anyaként soha nem ért rá. Ebből alakult ki a vita is köztünk: csak akkor akart talizni, mikor ráért és amikor ez meg épp pont nekem nem volt jó, durván leoltott (beszólt). Ezzel sajnos a kapcsolat is megszakadt végleg. (2021.05.11.)

13. A finnyáskodó. Már megjelenésekor érezni lehetett, semmi nem tetszik neki. Udvariasan elbeszélgetett ugyan velem, de hűvös tartózkodása nem hagyott sok kétséget az iránt, hogy valószínűleg nem felelek meg neki. A hölgy alakra csinos volt, arcra viszont teljesen átlagos (vagy inkább kicsit átlag alatti, gülü szemekkel, kicsit püffedt orcákkal). Mindenesetre a randi után, másnap írt udvarias kérdésemre (mely így szólt: volna kedved találkozni újra velem) egyetlen szóval válaszolt, mellőzve minden udvariassági formulát: "nem". (2021.06.17.)

14. Az idős: Noha egyértelműen a 40-45 közti korosztályban keresgéltem mindig, akadt olyan is, aki pár évvel ezen tartomány fölött is felkeltette érdeklődésemet. Ilyen volt a 14-es számú randim is. Ám sajnos a megjelent hölgy a 48-nak beírt életkoránál is többnek látszódott ami arcán és bőrén is nyilvánvaló nyomokban tükröződött. Bár ő nyitott volt velem egy kialakuló kapcsolatra én mondtam ezúttal nemet.

15. A bombázó: Már arcra is feltűnően szépnek látszódott, de mivel egy távolabbi városban élt, eleinte vonakodtam belemenni a személyes találkozóba. Azt gondoltam: túl szép, hogy igaz legyen és felesleges 1 órát autózni egy illúzióért. De végül némi levelezés után mégis elautóztam hozzá. Megpillantva beigazolódott: arcra és alakra is valóságos bombázó volt. Ám megérzésem másik része következett be: bár látta fotóimat, a személyes tali után mégsem feleltem meg elvárásainak. (2022.08.01.)

16. A mesterkélt stílusú: Három randevút hozott a 16-os számú hölgy megismerése. Bár külsőre akár stimmelhettünk is volna, mesterkélten megjátszott stílusa egyre jobban zavart. Ugyanakkor sok témáról tudtunk egymással elbeszélgetni így eleinte úgy tűnt, hogy összeillünk. Ám mégis csökkent a kölcsönös lelkesedés mindegyik találkozásunkon. A harmadik randin már semmiféle érdeklődést nem tudtunk egymás iránt mutatni (vagy megjátszani), így végül ez okozta a kapcsolat megszakadását. (2021.08.29.)

17. A nagyon vallásos: Noha jogász volt, minden gondolata az egyház és az általa több szempontból támogatott templom körül forgott, valójában semmi másról nem lehetett vele beszélgetni. Ennek dacára - főleg külseje és műveltsége miatt - háromszor is találkoztam vele. Végül itt is egy sértődés okozta a szakadást: azt mertem mondani neki, hogy teljesen kitölti életét a vallási ügyek intézése, amibe nehezem tudom elképzelni, hogy miként férne bele egy férfi. Ez láthatóan rosszul esett számára. Mégis visszagondolva ezt a kapcsolatot sajnálom leginkább, mert nála éreztem a külsőt és belsőt is legközelebb elvárásaimhoz. (2021.10.16.)

18. A vöröske: Mindig tetszettek a természetesen vörös nők (nem tudom miért). Például Jessica Chastain, vagy Bryce Dallas Howard, illetve Amy Adams. A 18-as számú hölgyet is leginkább hajszíne miatt kerestem meg levélben. Amikor megjelent a vörös hajzuhatag valóban megvolt ám a többi sajnos nagyon nem stimmelt. Megint csak a kémia hiánya okozta a folytatás elmaradását. A randi után egyikünk sem kereste a másikat. (2021.10.28.)

19. A sérült lelkű: Bizonyos emberek sérülten, az elősző kapcsolatukban komoly lelki sérüléseket elszenvedve élik életüket. Egy részük nem adja fel és nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy újra párt találjon. A 19-es számú hölgy is ebbe a csoportba tartozónak tűnt. Őt nem társkeresőn ismertem meg, hanem korábbi életemből bukkant fel. Ám sajnos mint kiderült: már lezárta magában a pár-találás esélyét és 40 -es évei közepén eldöntötte, hogy egyedül lép az öregkorba. Igazából csak barátkozni akar. (2021.12.13.)

20. A széles: Ígéretesen indult a 20-as számú kapcsolat egy nagyon közvetlen és barátságos levelezéssel, amiből az is kiderült, hogy a hölgy nagyon is motivált abban, hogy társat találjon. A 4 általam megismert társkeresőzőből a negyedik csoportba tartozott. Ugyanakkor a személyes találkozón megjelenve meglepett külseje. Sajnos annyira széles csípővel és combokkal rendelkezett, hogy az már nagyon zavart. Talán túl válogatósnak tűnök, de ha valaki nem jön be, azzal képtelen vagyok bizalmas kapcsolatra. (2022.01.04.)

21. A csinos, de gyáva: A 21-es számú hölgy szinte kifogástalan külsővel jelent meg a randinkon. Ha nem is volt bombázó, de kimondottan szépnek és csinosnak láttam. Ezúttal nagyon is szerettem volna a folytatást, ám az első randi után alig-alig jelentkezett. Gyáva módon nem mondta meg, hogy nem jövök be neki, hanem egy ideig még hitegetett és válaszolgatott, ha írtam neki de közben folyton elhalasztgatta az újabb randinkat. Végül muszáj volt elengednem ezt a történetet is. (2022.01.13.)

22. A laza és kedves: Három hónapos, hosszú kihagyás után (április 3-án) jött csak össze a 22. számú találkozóm egy kimondottan laza és kedves, 41 éves nővel. Nagyon elhúzódó, két és fél órás beszélgetést folytatunk egy tea mellett ücsörögve. Eleinte úgy tűnt kialakul valami, aztán a végére mégsem így lett. Valahogy megint hiányzott a szikra és a kémia, mégpedig kölcsönösen. De azt hiszem leginkább az volt a baj, hogy rámenős flörtöt várt a hölgy, vagány nyomulással de én erre nem éreztem indíttatást sajnos. (2022.04.03.)

23. A pöttöm kis képmutató: A 23-as egy meglepő randi volt 3 héttel az előző után, egy nagyon biztató (de rövid) levelezés után. A randin megjelenő (és velem teázó) hölgy nagyon kis pöttömke volt, a magam 182 centijéhez képes jó fejjel volt kisebb nálam (max 150 cm lehetett). Ez mondjuk nem zavart, de a kicsit közönséges stílus már jobban. A legfurcsább az egészben a randi zárása volt: pozitívan váltunk ugyanis el egymástól, azzal, hogy talizunk a közelgő hétvégén. Még lehetséges programokról is szó esett köztünk. Másnap azonban alig válaszolt az üzijeimre (azok is hűvös hangvételű sorok voltak). Majd mikor rákérdeztem: kibökte, hogy mégsem akar semmit. Képmutató volt tehát a randin, mert ott teljesen mást sugárzott. (2022.04.25.)

24. A szabadidő nélküli pszicho-elemző. Bosszantó randi volt a 24-es számú tali, mert bár szimpatikus és csinos volt 44 éves találkozó-partnerem, mégis elrontotta az egészet azzal, hogy túlbonyolított mindent és pszichológiai elemzésnek vetett alá. Ahogy ő mondta "interjúztatott". Mivel ez a hivatása (munkaügyes) gondolom rajtam próbálgatta a "jellem-elemzés" technikáját. De még azért próbálkozunk, csak közben kiderült: zéró szabadideje van, mert szó szerint minden szabad percét 15-16 éves gyermekeivel tölti, akik soha nincsenek az apjuknál. Nem is értem, hogy gondolta így a társkeresést. Sajnos ez a kapcsolat is megszakadt. (2022.06.01.)

25. A férfiasan magas. Kedves volt és jó beszélgetőtárs a 25-ös hölgy, akivel kétszer is randevúztam. Szerencsésnek tartottam, hogy azon kevesek közé tartozik, akik ugyanabban a városban élnek, mint én. Nagy vályogház, kamasz-gyerekek, barátságos stílus jellemezték. Ugyanakkor magasnak és kicsit férfiasnak éreztem ahhoz, hogy a kémia egyáltalán szóba kerülhessen. A legelső randin ez még annyira nem jött elő, de a másodikon egyértelművé vált számomra. Így sajnos ebből a dupla találkozásból sem lett folytatás. (2022.06.11.)

26. A zűrös dumagép. Nagyon hosszú 7 hónapos kihagyás után következett csak a 26. randevú, egy elnyúló, kéthetes levelezést követően. Bár rájöttem már korábban, hogy az Elittárson csak maximalista nők vannak - akik tökéletes partnert keresnek, aki 40 alatti, karcsú, 190 centis és gazdag (mely tulajdonságok rám kevéssé illenek lévén, hogy 45 feletti, 182 centis és közepes anyagi helyzetben lévő vagyok) - mégis az Elittárson próbálkoztam. A hölgy picit molett külsővel jelent meg a randin, ami még nem zavart, de hihetetlenül bőbeszédűen csak magáról beszélt végig (egyetlen kérdése sem volt hozzám). Elmesélte kicsit zűrös előéletét teljes részletességgel, többször kiemelve, hogy korábban nagyon gazdag volt. Sajnos sem a kémia sem a szimpátia nem volt meg, így szinte elmenekültem a taliról (2023.01.20.)

27. A panaszkodó csontkollekció. Teljes 8 hónapnyi kihagyás után következett a 27.számú hölgy, aki szokatlan módon került "látóterembe" mivel rám írt a Randivonalon és maga kezdeményezett ismerkedést velem. Megörültem ennek többek között azért is mert ugyanabban a városban lakott ahol én. Levelezni kezdtünk, mivel azonnal megadta email címét. Egy heti levélváltás után jött a randi. Egy nagyon sovány nő jött el a találkozóra, aki egész végig az életére panaszkodott, meg a munkájára, amit utált. Másfél órát beszélgettünk egy bárban, kellemes környezetben. Közben kiderült, hogy tetemes megtakarítása van a bankban, ami annyi hozamot hoz a számlájára, mint maga a fizuja. És ő panaszkodik, miközben én mélyen a medián-jövedelem alatt tengődök. De a fő gond nem ez volt vele, hanem a sótlansága, illetve a felém mutatott érdektelensége (neki sem volt egyetlen kérdése sem hozzám) és a szinte ijesztően sovány külseje. (2023.09.26.)

28.A plátói-kapcsolatot kereső. Újabb 5 hónap telt el, mire az Elittárson levelezni kezdtem 2023 karácsonyán egy nővel. Fénylépet kértem ott tőle és ő megadta nekem az FB adatlapja elérhetőségét (tele képekkel). Alig 4 évvel volt fiatalabb nálam és a képeken elég csinosnak tűnt. Nagyjából 5 héten keresztül levelezgettünk egymással, amikor végre egy telefon-beszélgetésre is sor került köztünk. Mivel ez egészen jól sikerült, kezdeményezett egy találkozást is velem. (Előtte én hoztam fel a randi-témát még a levelezés legelején, de akkor azt mondta: ez még korai neki.) De végül összejött a randi, ő jött el az én városomba kocsival. Két órán keresztül beszélgettünk egy étteremben. Valóban dekoratív és értelmes nő volt, de teljesen mentes a szenvedélyektől. Kiderült: a mérhetetlenül lassú tempó híve (két hét múlva akart csak újra találkozni velem). A plátói kapcsolat híve sajnos, afféle nyugger-tempóban haladva. Az a típusú nő, akinek csak arra kell egy férfi, hogy havonta egyszer teázni vigye. Ennek nem sok értelmét látom. Még mindig valódi kapcsolatot keresek. (2024.02.02.)

***

keresonaplo_alsofejlec.jpg

4 komment

Amikor az on-line társkeresés inkább a magány felé mozdít

2021. október 02. 16:05 - Magányos Farkas_

Sajátos "műfaj" az internetes társkeresés, mert külön életstílust jelent: levelezéseket idegenekkel, rendszeres randevúkat olyanokkal, akikkel nem "természetes módon" hozott össze az élet és végül csalódásokat a "visszautasítások - nem tetszések - eltérő egyéniségek" képzeletbeli háromszögében. Akik hónapokon akár éveken keresztül csinálják, többnyire besokallnak (vagy párt találnak). Az utóbbiaknak szívből kívánok sok sikert a közös életükhöz az előbbiekkel viszont sorstársi közösséget vállalok. Ezt a posztot főleg nekik szánom és mindazoknak, akik az on-line társkeresés rögös útjára lépnek.

tarskereses_fiulany.jpg

Egy megtévesztő kép egy filmből (Hétmérföldes szerelem): a netes társkeresés ritkán móka és nevetés. A kép forrása: glamour.com

Az internetes ismerkedés leginkább azért annyira nehéz, mert a spontán és hagyományos egymásra találással szemben itt erősen redukált információk, benyomások és impressziók alapján kell döntést hoznunk. Néha egy-egy előnytelen fotó, rosszul megírt mondat, félreérthető gondolatsor, rosszul dekódolt arckifejezés vagy ellenszenvet keltő gesztus miatt elhamarkodottan utasítunk el másokat, miközben esélyt adunk érdemteleneknek (egy-egy szintén félreértett, de valamiért tetsző fotó vagy szöveg miatt) és utána nagyot csalódunk az illetőben.

Jómagam 10 hónap alatt 20 társkereső hölggyel kerültem kapcsolatba online felületek segítségével, akik közül néggyel a levelezésig jutottunk (többször levélváltást folytatva), 16-tal pedig személyes találkozókra is sor került. Ami ezeket a személyes randiikat illeti: 9 esetben sajnos egyáltalán nem folytatódott a kapcsolat, 5 esetben pedig egy-két újabb randi is megesett. Bensőséges viszony, intimitás egyetlen hölggyel kapcsolatban merült fel csupán (az is csak egy zsenge csók volt egy haza-kísérést követően). Mélyebb, komolyabb kapcsolat tehát nem alakult ki senkivel.

A tapasztalatokat kiértékelve és a tanulságokat leszűrve arra jutottam: az on-line társkeresésbe nagyon bele lehet fáradni, mert minimális az esélye annak, hogy 40 feletti sérült, rossz tapasztalatokkal és megrögzött szokásokkal teli emberek hirtelen egymásra találjanak egy-egy kép alapján. A felismerés után jön az egyedüllét értékelése, amikor ráébredünk, hogy nem is biztos, hogy annyira nagyon akarjuk mi ezt az egészet. Hirtelen nem vágyunk a sok visszautasításra (levélben és személyesen történő lerázásra), a folytonos csalódásokra, a rengeteg energiára amit beleölünk, a temérdek pénzre, amit ráfordítunk (tagsági és regisztrációs díjak a társkeresőkön, éttermi számlák, folyton új ruhák .. stb) és arra a temérdek elfecsérelt időre, amit mással is eltölthetnénk. Mind-mind feleslegesnek tűnnek.

Ezekkel ellentétben vonzóvá válik, hogy mindig azt csináljuk amit épp szeretünk, olyan TV műsorokat nézzünk, amilyeneket akarunk, úgy öltözködjünk, ahogy épp kedvünk tartja, úgy henyéljünk saját lakásunkban, ahogy kényelmes és az égvilágon senkihez se kelljen alkalmazkodnunk semmiben. Férfiaknál felmerül: mennyivel jobb is az, ha sörrel van tele a hűtő, mintha joghurtokkal, ha bármikor megnézhető egy-egy focimeccs vagy akciófilm (és nem főzőműsorok meg női divat-rovatok mennek folyton tévénkben) és a lakásunk kaotikusan művészi rumlijában mindig tudjuk mit hová teszünk (rendrakás-kényszer nélkül). ... Csak hát közben ott a társtalanság néha-néha visszatérő érzése is, magánnyal kombinálva, így csapda-helyzetnek élhetjük meg ezt az ambivalenciát

Ilyenkor jön az, hogy érdemes szusszannunk egyet és leállnunk egy időre az eljövendőnk felkutatásával. Mert a társkeresés nem válhat kötelező, kényszer-tevékenységgé, kipipálandó feladattá vagy szomorúságot hozó nyűggé. Megújult erővel talán a siker is elérkezhet. Következő posztomban erre a bizonyos sikerre vezető útkeresésre mutatok zsákutcákat, melyeket érdemes mindenkinek elkerülnie. [10.02.16:05]

keresonaplo_alsofejlec.jpg

3 komment

Az online társkeresés elkezdése

2020. november 23. 15:40 - Magányos Farkas_

Bizonyos kor felett az online társkeresés (mellesleg bármilyen társkeresés) már nem olyan egyszerű dolog: eleve az életkor feltüntetése 40 felett riasztóan hat a fiatalokra és kevesebb is azoknak a hölgyeknek a száma, akik egyáltalán szóba jöhetnek a középkorú férfiak számára. 

Ma, naplóm legelső napján megkezdtem az ismerkedés az internetes társkereső oldalakkal. Ami rögtön meglepett, hogy saját keresési módszeremmel is 46 db társ-, partner-, és kapcsolat kereső oldalt találtam. Ez rengeteg és nagyon nehéz előre tudni, hogy melyik milyen korosztály számára jó, illetve, hogy melyik fókuszál a szimpla alkalmi afférok összehozására és melyik a tartós kapcsolatokra. Ezen a téren is rövid kutatást végezve arra jutottam, hogy a középkorúaknak is esélyt adó, illetve a komolyabb szándékokat is előtérbe helyező oldalak száma inkább 10 alatt van (természetesen most a magyar nyelvű felületekkel foglalkozva).

online_kereses.jpg

Kép forrása: statisticbrain.com

Aztán ott van még az ingyenesség, kontra fizetés kérdése is, mely ugyancsak nem mindegy, hiszen a fizetős oldalaknál valamivel több szolgáltatást kapunk (ami mondjuk nem feltétlenül biztos, hogy egyenes arányban áll a sikerességgel). Itt előjön annak a felvetése is, hogy a jobban látogatott oldalak (vagyis a nagyobb napi, heti vagy havi látogató-számmal "villogó" honlapok) hatványozottan nagyobb esélyt nyújtanak e számunkra egy működő kapcsolat kialakítására. A leglátogatottabb felületek egyébként: randivonal.hu, love.hu, tarskereso.ctk.hu, parom.hu, elittars.hu, csajokespasik.hu, paratlan.hu, elsotalalkozas.hu, origorandi.hu, randik.hu, puncs.hu, lovebox.hu, de elég jól teljesít még a Tinder is (afféle villám-ismerkedések "nyélbeütésében").

Ha túllépünk ezeken a kérdéseken és kiválasztunk néhány társkereső felületet, következik a profil kialakításának talánya: milyen legyen, milyen képeket tegyünk fel, mennyit áruljunk el önmagunkról, milyen stílust kövessünk? Tanulmányozva az egyes társkereső felületek profiljait 3 irány körvonalazódik: 1.a szexuális vágykeltést célzó képek (férfiaknál, félmeztelen, lányoknál dekoltázsos, csücsörítős fotók), 2.lazulós képek 3.igénytelen fotók (rosszul beállított képek, igénytelen hátterű, lejmolt ruhájú megjelenések ... stb). Ezek a leggyakoribbak, de akad még néhány egyéb típus is (hivataloskodó, kiöltözős, csoportképes ... stb, stb).

A fotókkal kapcsolatban a lényegi kérdés (legalábbis részemről): ha komoly kapcsolatra vágyunk, milyen fotókkal kísérletezzünk? Persze erre is az "éles bevetés" adja majd meg a választ és ígérem visszatérek még tapasztalataimra (itt, ezen a felületen). Kiindulópontnak egyelőre a visszafogott lazaságot választom: jól öltözötten, de lazán, mosolyogva "tündöklöm" képeimen [meglátjuk bejön e :)]

A leginkább látogatott társkereső oldalak:

tarkereso_oldalak.jpg

Forrás: www.ite.hu

Ami a szöveges megjelenést illeti: úgy tűnik, hogy sem a hosszú, sem a túl rövid nem szerencsés: az aranyközepet érdemes megcélozni, ami nem könnyű, valljuk meg. Ha sokat árulsz el magadról, nehéz később miről "beszélgetni" és feltűnősködőnek tűnsz, ha meg keveset, akkor fantáziátlannak és passzívnak látszol (vagy olyannak, akinek nincs szókincse).

Zárásul oda érkezünk, ahonnan kiindultunk: nehéz "műfaj" a neten párt keresni, de úgy tűnik mégis több esélyt ad a hagyományos módszerekhez képest, főleg, ha kevés a szabadidőnk és helyzetünkből adódóan (főleg így járvány idején) nem tudunk sűrűn kimozdulni sem otthonunkból.  

***

keresonaplo_alsolec.jpg

58 komment

Üdvözöllek a Keresőnapló blogon!

2020. november 22. 21:36 - Magányos Farkas_

Isten hozott a Keresőnapló blogon!

Az online tárkeresés (fogalma: itt) és hagyományos társkeresés is 40 felett, vidéki elvált férfiként még akkor sem könnyű, ha az embert nem tette tönkre a válás, ha maradtak életcéljai (pl szereti a munkáját és szoros a kapcsolata gyerekeivel is), ha elszánt abban, hogy újra párt találjon illetve ezek a dolgok életben tartják a válás okozta törés után is. Ezen a blogon társkereső csetlés-botlásaimról írok magányos farkasként. A sztorik egyértelműen megmutatják küzdelmem reménytelenségét, ám arra is rávilágítanak, hogy mennyire szarkasztikus és szürreális a hazai online társkeresés világa. Bemutatkozásomat itt olvashatod. Isten hozott! A kiinduló dátum: 2021 január 17.

Ami szerintem az internetes társkeresést valódi esszenciáját illeti, én így fogalmaznám meg a dolog lényegét:

Internetes vagy online társkeresésnek nevezzük azt az elhúzódó, évekig tartó, önbecsülés-romboló és többnyire kínos folyamatot, melyben ugyan egyedül maradsz továbbra is, de közben önámító módon folyamatosan fenntartod a reményt magadban a pár-találásra és hozzád legkevésbé sem illő emberekkel kommunikálva illetve sikertelen randevúkat "túlélve" önmagad nyugtatod, hogy van még időd és különben is: másoknak sem sikerül a dolog (ami amúgy hazugság és vigasznak is sovány).

Magányos farkas

keresonaplo_alsolec.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása